PincziPapaTorta

A család PincziPapája múlt héten betöltötte a 80. szülinapját. Biciklit kért a szülinapos angyalkától. Pontosabban 26-os kerekű, nőit. Pár csodálkozó arccal találkoztam, de hát elég jól tartja magát, arról meg nem is beszélve, hogy van mivel dicsekedni a haveroknak. Úgyhogy megkapta. Masnival, csengővel. Nem is tudom leírni azt a boldogságot, ami az arcán tükröződött. Vacsora előtt átadtuk neki, de azt mondta, hogy ő most nem is tudja, hogyan fog enni, annyira izgatott. Szóval Papa a második gyerekkorát éli meg éppen. Reszkess Üllő!
Persze ez a csodajárgány nem üthette ki a tortát. Papa elég édes szájú. Finoman fogalmazva. Ez több generációs probléma, a vérünkben van. Kicsi koromban Anyu kényesen figyelt arra, hogy sok cukrosat ne egyek. Aztán egyszer kiszaladt a számom, hogy úgy szeretek a PincziMamáéknál lenni, mert ott kiskanállal ehetem a porcukrot. Hát itt bevégeztetett.
Na de a torta. Csokis jöhetett csak szóba. Meg, ami gyorsan kész van. Így egy mogyorós, csokis mascarpones kalóriabombát alkottam. Mivel nem nagyon bírom a fehér lisztes dolgokat, ezért helyette mogyorót használtam. Ledaráltam a mogyit, hozzákevertem a cukrot,kakaóport és sütőport. Ezután ment bele a tojás és egy kis olvasztott vaj. Amíg ez sült a 180 fokos sütőben kb. 35-40 percet, addig összeraktam a tölteléket. Ez sem volt túl nehéz. Mascarpone, pici cukor, gőz fölött olvasztott étcsoki. Keverőgép. 3 perc erős fokozaton. Az eredmény marha finom, nem túl édes, könnyű krém. Mikor az alap megsült és ki is hűlt, megkentem vékonyan házi ribizli lekvárral, hogy az édeset ellensúlyozzam egy kis fanyar ízzel. Jöhetett rá jó vastagon a csokicsoda. Itt megálltam. Nem lesz ez elég az én nagypapámnak, úgyhogy nyomtam rá házi tejszínhabot. Gondoltam, na majd ettől tuti beájul. Viszont a tetejére szerettem volna még valamit. Olvasztottam barna cukrot egy edényben, mikor teljesen felolvadt, pár csepp ecet és kevés vaj ment bele, egy marék mogyoróval együtt. Ezt kiöntöttem sütőpapírra, elrendezgettem és vártam. Mikor megszilárdult, simán lehúztam a papírról és megkoronáztam vele a sütikét. Mondhatnám, hogy azért ilyen barna, mert hát baaarna cukrot használtam hozzá. De nem. Icipicit megégett olvasztás közben. Vagy fogalmam sincs, hogy mikor. Majd legközelebb gyorsabb leszek, de elsőre így sem rossz. Az ízén annyira nem érződött. Annyira.
A lényeg az, hogy PincziPapa tényleg beájult tőle és elégedetten távozott. A maradékkal együtt.

Hozzávalók:

Mogyorós alap:10 dkg darált mogyi, 10 dkg cukor, 1 tk. sütőpor, 2 tojás, 10 dkg olvasztott vaj, 2-3 dkg cukrozatlan kakaópor, pár csepp mogyorólikőr, ha van

Krém: 25 dkg mascarpone, kb. 2 dkg cukor, étcsoki- ki mennyire édes szájú, én egy fél táblát nyomtam bele.

Grillázs: na itt minden érzés szerint történt. Kb. 10 dkg cukor, 2-3 csepp ecet, maréknyi mogyoró és 8-10 dkg vaj vagy margarin

Pörköltnek a szaftja.

Eltűntem pár hónapra. Nem magyarázkodom. Nem ígérek heti 3 bejegyzést, de itt vagyok, itt leszek. Nektek. Veletek. Újra.
Van abban valami különös báj, amikor az ember a pörkölt szaftot törölgeti és a húsi darabokat szedegeti össze a hűtő alólfelölmellől. Valami olyasmi érzés, amikor a gombaleves kicsúszik a kezedből és beborul a hűtőbe. Viszont az előbbi sztori kicsit izgibb, mert pár napig biztos meglep itt-ott ez-az a konyhában. Egy kis szalonna vagy hagyma. A spájzban például. A második polcon. Hátul egy üvegen. Na mindegy. A kezdeti sokk és elég sok mély levegő után felsikáltam, elhúztam, áttöröltem mindent. Aztán rájöttem, hogy nincs több kaja. Meg arra is, hogy fél órám van még mindenre itthon. Úgyhogy megnéztem mi a helyzet. Némi tanakodás után raktam fel vizet tésztának. Előkaptam a pestot meg a parmezánt. Bányásztam egy kis olajbogyit és még a hálidéjről megmaradt korz szosziszót. Ami amúgy sausage. Francia kolbász. Nagyon fasza, jó fűszeres, de teljesen más ízek kavalkádja, mint az itthon megszokott paprikás szalámi. Már csak azért is, mert ez nem paprikás. Meg nem is szalámi. Szóval mikor kész volt a spagetti tészta, hozzákevertem egy kis pestot, megszórtam sajttal, rádobáltam pár bogyót és megkoronáztam az egészet A hússal és pár csepp olívaolajjal.

Finom is, gyors is. Főleg, ha még a pestoból sem kerül rá több a kelleténél (2 tk.). Talán jövő nyáron már nem fogok a gondolatától is émelyegni.

Jé!Indiai!

Rendhagyó poszt következik. Pár hete úgy esett, hogy nekem főztek. Pontosabban nekünk. Főzött. A világ legesleslegszebb új konyhájában. Nem mást, mint indiai vacsit tartottunk. Mind az öten bolondulunk ezekért az ízekért. Azt hiszem nem vagyunk vele egyedül. Sajnos egy pajtásnőnk ezen az estén kidőlt a sorból egy genya vírus miatt, így négyen lapátoltuk be azt a gigantikusan nagy mennyiséget, amit Kriszcsike elénk rakott. Volt vöröslencse leves, humusz, valamilyen sajtos krém, szárított pari, sali, bogyik, csirke, ami hasonlított a tikka masala-ra, de mégis más volt egy picit, volt mindenféle naan kenyér és tejbegríz indiasítva. Ez volt az i-re a pont. Innentől kezdve kigúvadt szemekkel ültünk és emésztettünk. Aztán jött a bónusz. A felejthetetlen dinós poharak. Így felejthetetlen marad ez az este is. Élvezzétek a képeket.:)

Szakdoga? Nem. Inkább kaja.

Na újabb krízishelyzet. Szakdoga leadás, április 16, délután 4 óra. Úgyhogy gondoltam főzőcskézek egy picikét. Most miért? Enni kell. Szóval volt itthon egy kis túró meg cékla. Így lett belőle céklás túrókrém. Kicsit bizalmatlanul álltam a végeredményhez, de marha finom lett. A színek pedig plusz örömöt okoztak. A mostani hangulatomnak pont jót is tett . Mert a francia szecessziós ékszerek nem okoznak túlságosan nagy kielégülést napi 20 órában. Jó, csak 10. És igen. Még mindig unom ezt az egészet. És nem. Még mindig nem olvadok el a boldogságtól, attól függetlenül, hogy a "választott témám mennyire izgalmas". Mert van egy pont, amikor már nem az. Na de mindegy is. Most nem ez a lényeg. Ma beiktattam egy kis pihenést. Fodrász, napsütés, csak úgy lenni a városban. Aztán éhes lettem. Volt itthon egy marha nagy zacsi túró és 1 elég nagy darab cékla. Már olvastam valahol ezt a receptet és eljött az ideje, hogy ki is próbáljam. Nem mondanám, hogy túl nehéz volt.

Túrónéni ment bele egy tálba. Szemmértékre nagyjából fél kiló lehetett. Céklabácsit becsomagoltam alufóliába és bedobtam a jó meleg sütőbe, mondjuk 20 percre. Közben meghámoztam 2 almát és felkockáztam. Aztán amikor a cékla éppen, hogy nem égett meg (mázli), akkor ráreszeltem a túróra egy nagy lyukú reszelőn és hozzáadtam az almát is. Ja, de a céklát meg is hámoztam. Csak a félreértések elkerülése végett. Só, frissen őrölt bors, olívaolaj és torma. Ezt összekevertem és már meg is ettem. Egy részét. Mert ebből a fél kiló túróból egész Üllő jól lakna. 2 hétig.

D&C torta

Nincs mentségem, hogy miért tűntem el az utóbbi hetekben. De! Jelentem, visszatértem.
Úgy adódott hétfőn, hogy szülinapoztunk. Na és ki sütötte a tortácskát? Bizony. Én. Nagyon gyorsan kellett összedobnom valami csodát, úgyhogy nem variálhattam túl sokat. Volt itthon kakaópor, habtejszín és szárított áfonya. Így marha fantáziadúsan, lett egy csokistejszínesáfonyatorta.
Az alappal kezdtem. Szerettem volna valami igazán omlós, finom, jó csokis alapot. Találtam erre egy szuper csoki torta receptet Nigellanál. A lényege az, hogy mindent összeöntünk, hagyjuk, hogy jól kikeverje egy szuper robotgép és már mehet is a sütőbe. Viszont! A tejföl nagyon-nagyon fontos. Ugyanis ez a titkos és tuti tipp, hogy szinte már-már dumáljon hozzánk a torta. Legalábbis Nigella ezt mondta.
Szükségünk van:
20 dkg liszt
20 dkg cukor
1 tk. sütőpor
csipetnyi szódabikarbóna
2 tk. vaníliakivonat ( ezt kihagytam )
1,5 dl tejföl
17-18 dkg puha!! vaj
8 dkg cukrozatlan kakaó
2 tojás
Ez elég gyorsan ment. Bedobtam a sütőbe egy kivajazott, kilisztezett tortaformában és 180 fokon sütöttem úgy fél órát. Érdemes azért tűpróbával megkukucskálni a 30 perc letelte után, hogy biztosan megsült-e.
Ezt követően picit pihizett a csokis alap. Amíg ő hűlt, felvertem a tejszínt. Ebbe belecsorgattam egy kis rumot. Persze lehet sok rumot is. Ezután fogtam az alapot, megkentem igazi, fasza házi áfonyalekvárral. Majd jött a burkolás. A kb. 3 dl felvert tejszínnel szépen fokozatosan beborítottam az egészet. Fent-lent-oldalt. Mindenhol. Mikor ezzel is kész voltam, előtört belőlem a művész. Engedtem neki. Fahéjjal meghintett hegycsúcsokat kreáltam és az oldalát kidíszítettem azzal a bizonyos szárított áfonyával. Következett a hűtő!
Kb. két óra múlva el kellett indulnom és beletelt néhány percbe, mire megszültem, hogy miként úszhatja meg a süti is és én is bukdácsolás nélkül. Na a szállítás elég jól megdolgoztatta a muszklijaimat, de hát a szülinaposért mindent! Köszöntés előtt, - ami szupertitkos meglepi volt - bedurvult az alkotó gárda. Úgy gondoltuk, hogy kell még valami plusz. Így kerültek bele a törpapik és a színes golyók is. Tényleg kellettek.
Mindenki oda volt tőle. Vagyis, akkor magabiztosan és büszkén ki merem állítani, hogy megszületett a tökéletes D&C torta.

( a képek sajnos nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, de legközelebb...)

B, mint brokkoli

Azt hiszem egyet ért mindenki azzal, ha azt mondom, hogy piszok hideg van. Végül is ez a világ rendje, így kell lennie, ez a normális. Télen. Viszont azzal még sem tudok mit kezdeni, mikor Apu felhív minket, hogy másszunk már le az aknába és takargassuk be a vízórát valami vastag pokróccal, mert még megfagy. Pont ma néztem a youtube-on egy videót, ami arról szólt, hogy Brazíliában egy orbitálisan nagy genya pókot hogyan fogtak be egy műanyag vödörrel, bent a házban. És akkor ezek után én másszak le egy aknába. Sötétben. (persze, tudom, hogy -10 fokban nincs olyan, hogy pók, de akkor is.) Mindegy. Ez meg is történt. Igen, pont olyan lányos esetlenséggel, ahogy elképzeltétek- "várj, várj, felhívom Apádat, hogy most akkor a csövet is be kell takarni vagy elég, ha csak az órát?" A csövet is.
Ezután kívántunk valami meleget, úgyhogy gondoltam itt az ideje egy gyors krémlevesnek. Mindenfélét főztem már, de brokkolit még soha sem. Nem mintha nagyon nagy was ist das lenne. Kell hozzá lehetőleg friss brokkoli és egy baromi jó botturmix. Ez az alap. Beírtam a gugliba, hogy különleges brokkoli krémleves. Jót röhögcséltem. Nem adott ki semmi különlegeset. Úgyhogy neki álltam. Fogtam egy fej vöröshagymát és 3 kisebb gerezd fokhagymát. Mindig mindenbe fokhagymát raknék, néha kicsit túlzásba is vittem már. Azért, ha a padlizsánkrémben a padlizsán csak mellék íz...na, de ez csak egyszer fordult elő. Folyamatos tanul az ember, nem? Szóval ezeket felaprítottam és olívaolajon üvegesre pároltam. Szívem szerint vajon pároltam volna, de vissza kell fognom magam kaja ügyben. Ezután csurrantottam hozzá kb. 2 evőkanálnyi mézet ( mondom, vissza kell magam fognom ) és megkaramellizáltam a hagymát. A megmosott, nagyjából egyforma brokkoli darabokat rádobtam, hozzáöntöttem 1 liter forró vizet és beledobtam egy leveskockát. A múltkor már kiveséztem az alaplé gondolatot, nem is vinném tovább, csak annyit fűznék még hozzá, hogy a Deliben tudtok venni üveges alaplét. Nem tudom milyen, ki kell próbálni. Ezt lefedtem és nem több, mint 7-8 percig főztem. Még Gordon mondta egyszer, hogy nem szabad túlfőzni, mert elveszti azt a szép, élénk zöld színét és csak valami szürkés lötyit kapunk. Meg azt is mondta, hogy a turmixolással sem szabad várni, rögtön el kell végezni a műveletet, amíg forró a leves, különben megint csak veszíthetünk a színéből. Na ezeket megfogadtam, bár nem mondanám, hogy dobtam egy hátast a gyönyörtől. Meglepő, de olyan zöldes lett. Tejszínt nem raktam bele, így is elég krémes állagot kapott. Jöhetett bele egy kis só, frissen őrölt bors, fehér bors, csipetnyi gyömbér. Csakis az izgalom miatt. Mármint a gyömbér. Persze ez így elég uncsi volt. Nekem. Úgyhogy fogtam egy marék diót, összetörtem, beledobtam egy serpenyőbe, ment rá pár csepp méz. Vagyis inkább egy kanálnyi. Tudom. De jobb, mint a fehér cukor. A levágott brokkoli szárat felaprítottam és ropogósra pirítottam. Na ezután mondtam azt, hogy kész van. Ecsetelhetném Nigellához hasonlóan, barokkos körmondatokkal, hogy a brokkoli színe és a hagyma illata a mézzel meg az ízek... De csak annyit mondok, - AnyuApu szemeket betakarni - hogy kúrva finom lett.

Kladdkaka móka

Az elmúlt egy hetem nem volt túl eseménydús. A legizgalmasabb talán az volt benne, hogy a sok olvasástól egy kicsit bevérzett a szemem. Lassan azzal is tisztában leszek, hogy a 19. század nagy építészei pontosan mikor és hányszor mentek wc-re egy nap. Egy kis lazulás kellett. Olvasgattam a blogokat, böngészgettem, hátha találok valami tutit. Persze édességet. Még jó, hogy találtam.

Kladdkaka. Nyugodtan mosolyogjatok. Én is így tettem. Mint egy 6 éves kislány, aki zavarba jön a "kaka" kifejezéstől. Miután ezen túlestem, elolvastam mi ez egyáltalán. A kladdkaka ( még mindig vicces azé') egy svéd süti, a blogon azt írták, hogy "majdnem brownie". Nem kell bele csoki, viszont ragad. A fogadra, a kezedre, a szájpadlásodra. Elég izgi. Akkor jó, ha a külső réteg, idézem "papírréteg pergős", belül pedig szinte folyósragacsos. Két elkészítési módja van, én az első szerint sütöttem meg, mert úgy állítólag habosabb állagú lesz. Na, hát tényleg az lett.  

Kell hozzá:

 - 30 dkg akármilyen cukor

 - 15 dkg vaj

 - 2 tojás

 - 15 dkg liszt

 - 4-5 ek. jó minőségű cukrozatlan kakaópor

 - 1 tk. vanília kivonat ( vagy vaníliás cukor, vanília aroma, de szerintem a legeslegjobb vanília rúddal )

 - csipet só

Először is dobtam egy hátast a cukor mennyiségtől, úgyhogy feleztem mindent. Nem is vagyunk hatan. Meg hát a bűntudat..elég lesz ez.

Szóval megolvasztjuk a vajat, de figyeljetek rá, hogy ne tűzforróra. Soha. Bele a cukor és amikor az kezd olvadni a melegtől, jöhet bele a kakaópor. Ezt az egészet keverjük szépen el, csomómentesre. Ezután mehet hozzá a tojás, só, vanília és liszt. Én raktam hozzá egy kis sütőport is, hogy még légiesebb legyen, de ezt nem muszáj utánozni. Alapvetően a szódabikarbónát preferálom, de most nem volt itthon. 

Kész is, jól összedolgozzuk és mehet a kivajazott, kilisztezett tortaformába. 

175 fok, 25 perc. Több semmiféleképpen se legyen, mert kiszárad és oda a "ragacshatás". 

Megsült, kivettem, nézegettem. Elég uncsinak tűnt így. Villanykörte kigyúlt. Homlokra csapás. Karamellizált dió. Egy maréknyi diót 2-3 ek. cukorral beledobtam egy lábasba. Mikor a cukor megolvadt, szépen kiöntöttem sütőpapírra, hadd hűljön ki, aztán összetörtem őket. Veletek is megtörtént már, hogy reflexből feltöröltétek a csupasz ujjacskátokkal a lecseppent olvadt cukrot? Velem soha. De most igen. Tasli. 20 perc hűtőfürdő. Az elsősegélynyújtás után, megkoronázásként beborítottam egy jó adag házi tejszínhabbal és indulhatott az orbitális zaba. Már az ujjam sem fáj annyira. Viszont egy darabig azt hiszem nem fogok édeset kívánni.  

Mascarpone - nem csak tiramisuba

Karácsony óta a maradékokat használom fel. Így volt ez a paradicsom levesnél és a tonhalas szenyónál is. Én így élek tudatosan. Itt a tartósan elálló alapanyagokra gondolok. Nehogy abban a hitben éljetek, hogy a már-már elmászó húsikát becsületesen magamba tömöm. Mert azt azért nem.
Árvátlankodott a hűtőben egy doboz mascarpone és tök ciki, de a tiramisun kívül nem nagyon csináltam bármi mást belőle. Eddig. Na, de majd most. Úgyhogy a következő történt tegnap este. Szépen beütöttem a gugliba, hogy m a s c a  r p o n e. Elég vicces, tudom. Viszont rábukkantam egy szimpatikus receptre, amit ma ki is próbáltam. Kicsit ugyan változtattam rajta, de az is csupán vészhelyzetből adódóan történt.
A neve: mascarponés-diós cannoli. A cannolit ne keverjétek össze a cannellonival. Ez egy hajtogatott édes, diós tészta.
A tésztához: 7dkg vaj, 25 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 6 dkg liszt, 19 dkg darált dió, 1 cs van. cukor
A krémhez: 30 dkg mascarpone, 3 ek. brandy, 2 dkg cukor
Az egyetlen fontos dolog, hogy neki se álljon senki, ha nincs kéznél egy baromi jó habverő gép.
Először megolvasztjuk a vajat, hogy kihűljön időben. Aztán szépen összedolgozzuk a tojásfehérjét a porcukorral - nem kell habbá verni -, majd mehet hozzá a liszt és ezt kb. 5 perc alatt  habosítsuk olyanra, amilyenre csak tudjuk . Nem kell elkeseredni, ha nem lesznek nagy habocskák. Nekem sem voltak. Ha ez kész, óvatosan hozzácsurgatjuk a vajat, belekeverjük a diót és a van. cukrot. Első fázis kész, a massza mehet a hűtőbe 2 órára.
A töltelékhez a mascarpone-t a cukorral és a brandyvel megint csak habosítjuk. Bocsi, szeretem ezt a szót.
Azt hiszem, azon senki sem csodálkozik, ha azt mondom, hogy a piáról totálisan megfeledkeztem. Rakhattam volna bele brandy híján egy kis házi pálinkát vagy Apu "kedvencét", szarvasgomba pálinkát. De nem hiszem, hogy fel tudná dolgozni ezt a tényt. Így maradt a rum. Viszont ez így elég snassznak hatott, úgyhogy beáldoztam a dugiétcsokikészletemet. Igen, nekem ilyenem is van. Vészhelyzetre. Szóval megolvasztottam kb. 10 dkg-ot, minimális tejszínnel, gőz fölött. Ha már csoki és rum, akkor pici fahéj is. Arra azért kínosan ügyeltem, hogy ne tiramisu krémet kavarjak. Ja, mert a csokihoz pottyant kettő darab pocket coffee is. Tök véletlenül. Tényleg. Na, de nem lett tiramisus beütése. Egyáltalán.
Ezt a részt átugorva, ha benne van a brandy is, megint irány a hűtő.
Ha a 2 óra pihi letelt, melegítsük 180˙C-ra a sütőt. Vegyünk egy nagy tepsit, sütőpapíros kibélelés és próbáljunk meg 8-10 cm átmérőjű köröcskéket kreálni. Be a melegbe, szerintem 8-9 percnél több nem kell nekik. Az fontos, hogy nem szabad túl sütni a cannoli alapot, mert akkor csak törni lehet, hajlítani nem. Amikor már a szélük barna, kapjuk ki őket gyorsan. A következő lépés a legizgalmasabb, ami miatt az egésznek nekifogtam. A recept azt írja, hogy vegyünk egy vastag fakanalat. Nekünk nincs olyan nagyon vastag fakanalunk, helyette klopfolót használtam. Most hirtelen beugrott, hogy mekkora marha vagyok. Olyanunk viszont van, hogy sodrófa. Talán megkímélhettem volna a lábamat egy nagy ütközéstől. Na így tanul a hülye gyerek.
Tehát kivettük a sütőből a tepsit. Gyorsan fogjuk a köröket, óvatosan tekerjük a fakanál köré, húzzuk le és tegyük egy tálcára a kész "csöveket". (Csak arra készüljünk fel, hogy még forró mindegyik. Engem eléggé meglepett. Többször is.) Hagyjuk, hogy szépen kihűljenek és jöhet is a krém. Az már igazán nem nagy dolog. Én egy sütőzacsit használtam nyomózsáknak és csordultig töltöttem őket.

Elég csábítóan szemeznek velem a kis huncutok még most is. Azt hiszem meg is adom magam.
 

TutiTonhal

Ma elég rossz passzban ébredtem. Boldogsághormon kellett. Gyorsan. Ez nálam rögtön ki is merül valami finomságban, mert az evés bizony boldogít. Nem feltétlenül kell ahhoz két pofával zabizni a sok-sok csokit, szolídabban is lehet azt. Mondjuk kevés csokikával. Hehe. Nem. Csakis egészségesen. Bár az okosok is azt mondják, hogy a csokoládé egészséges, bizonyos keretek között persze, de mindegy. Ne is menjünk bele.

Ezt a reggelit az egész család nagyon bírja és igazán könnyű az elkészítése is. Gyakorlatilag azt pakolsz bele, amid van otthon. Az egyetlen fontos alapanyag hozzá a tonhal. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk ez alapdarabnak számít az itthoni készletben. Szóval bele egy tálba a tonhal(konzerv), olajjal együtt, konzerv nélkül. Aztán egy kis só, bors, citromfű, friss citromlé, apróra vágott vöröshagyma, egy kis erős fűszer. Itt nálunk ez egy speckó keveréket jelent, amit még Anyu szerzett be egy nyaralás alkalmával. Ha van olajbogyó, jöhet az is. Lazítónak egy kis natúr joghurt vagy tejföl. De tényleg csak kevés, nehogy kikukucskáljon a lényeg, pirítás közben. Aztán fogunk két szelet ( nálam magvas rozs)kenyeret. Az elsőt megpakoljuk rukkolával vagy bármilyen más salátával, rá egy jó adag tonhalkrém, sajt dögivel és erre az egészre a második szeletke kenyerecske. Teflonsütő, hevítés. Egy kis vaj, egyik oldal. 2 perc. Még egy kis vaj, másik oldal. 2 perc. Marha finom, marha boldog leszel tőle. Legalábbis éhes már biztos nem. 

A túró meg a gombóc

Úgy esett, hogy tetemes mennyiségű házi túró halmozódott fel a hűtőnkben. Nem volt más választásom, túrógombócot kellet belőle alkotnom. Ebben még az sem akadályozott meg, hogy a karácsonyi dínom-dánom után elvileg kizártam az étkezésemből a cukrot, fehér lisztet meg úgy egyébként azokat a kajákat, amiket úgy hívnak, hogy túrógombóc. A tejfölporcukor páros nem túl diétás. Na. Majd holnaptól nem eszem ilyeneket. Meg amúgy is. Tegnap nem vacsoráztam.
Ilyenkor mindig előkerül a polcról a nagymamám receptkönyve. Senki és semmi más nem jöhet szóba. Ez a tuti recept és kész. Hagyományos, egyszerű, nincs hozzá sem gyümölcs, sem karamell öntet. Viszont már a házi túró önmagában olyat üt, hogy egy darabig egy irányba megy az ember tőle.
Szóval akkor elő a túrót ( 75 dkg ), 3 tojást, pici sót, 1,5 evőkanálnyi zsírt. Ezeket szépen összedolgoztam, szigorúan kézzel. Egyrészt marha jó érzés, másrészt gyorsabb. Utána jött bele 3 ek. liszt és 2 ek. gríz. Ezekkel a mennyiségekkel persze lehet játszani. A lényeg, hogy ne legyen se túl tömény, sűrű, se túl laza, híg. Ez így most biztos sokkal világosabb, de érzi azt az ember, hogy mikor megfelelő az állaga a kapott masszának.
Mikor ez kész volt, mind a ketten pihentünk fél órát. Egyszer fordult elő eddig az évek során, hogy kihagytuk ezt a pihit. Egyikünknek sem tett jót.

Utolsó lépésként vizes kézzel gombócokat formáltam és belepottyantottam őket forrásban lévő, enyhén sós, picit olajos vízbe. Persze lehet száraz kézzel is, úgy azért sokkal érdekesebb. Eközben pirítottam egy jó adag zsemlemorzsát. Ebből majdnem baleset lett, de semmi gond, eloltottam. Itt megjegyezném, hogy a zsemlemorzsa gyorsan pirul. Még gyorsabban ég. Szénné. Miután feljöttek a víz tetejére a gombócok, még pár percig hagytam őket, hadd úszkáljanak. A gyors kikapkodás után beleforgattam őket a pirított zsemlemorzsába. Valamiért mindenhol ropogott a talpam alatt. Mármint a zsemlemorzsa. Nem is értem. Na mindegy.
Tálaláskor nem sajnáltam a tejfölt és a porcukrot. Erről beszéltem.
Megyek futni.

Ott tartottunk, hogy..

paradicsomleves. Tészta. Még szép, hogy betűtészta. De ez majd legközelebb.

Tésztahiány állt fenn, és mint elfoglalt egyetemista, ugyebár nincs időm boltba rohanni egy ilyen kis probléma miatt. Úgyhogy újítottam.

Répa, vöröshagyma, fokhagyma, bazsalikom. Sok bazsalikom. Friss. Szerintem ez a legfontosabb ennél az ételnél. Meg hát a paradicsom, nyilván. Apróra vágtam, bele egy fazékba. Olívaolajon megfuttattam az egészet, aztán kb. 10 percet pároltam fedő alatt. Utána jött a paradicsompüré ( ezt csak halkan teszem hozzá, jobb jó érett paradicsommal ) és alaplé. Na, ha már itt tartunk...a mi hűtőnkben soha nincs csak úgy alaplé, mint Jamienél vagy Gordon pajtinál, úgyhogy szégyen nem szégyen, leveskockát használtam. Ezt még hagytam 15 percig a gázon, majd jött a botturmix és adtam neki. Krémesebb lett, de szerintem úgy az igazi, ha csak durvára turmixolja az ember. Úgy izgalmasabb. Sokkal. Következett a fűszerezés, semmi extra, csak só, bors. Jó, nem tudtam megállni, hogy 2 csipetnyi cukrot ne szórjak bele, de tényleg muszáj volt, hiányzott belőle. Aztán vissza megint a gázra, hadd forrjon fel. Na és most jön az abrakadabra. 2 tojássárgájához 6 evőkanálnyi tejszín és egy pici balzsamecet. Ezt szépen összedolgoztam, bele a levesbe folyamatos kevergetés mellett, majd rögtön lehúztam a tűzről. 

Közben bedobtam a sütőbe 2 szelet rozskenyeret, edámi sajttal megpakolva ( parmezán híján ), egy kis olívaolajjal meglocsolva.

Azt kell, hogy mondjam, űberszuper lett. Nem nagyon tudtam abbahagyni.

Nem is hagytam.

Akkor belevágok?!

Ma reggel valami egészen különös érzéssel ébredtem.

Igen, bizony, kezdődik. Az. Senki sem szeretne tudomást venni róla, de mégis. Muszáj.

Kikászálódtam, meg volt a pisikávéfogmosás hármas, de még ezektől sem tértem észhez.

Valami kellett. Valami, amitől csak egy icipicit látom jobb színben a világot.

Így gondoltam, neki állok és megfőzöm az egyik kedvencemet, A paradicsomlevest. Végülis pari van, tejszín van, sajt – ha nem is parmezán -, de van. És ekkor jött az Isteni szikra.

Mint majdnemfrissdiplomásművészettörténész  (nem kell hangosan röhögni) szeretek főzni. Enni még jobban. Ez eddig stimt.

Írni is szeretek. Ebben van egy kis bibi. Nem nagyon volt rá példa 22 év alatt, de hát úgyis itt az új év, új kezdet. Egy szóval nagy elhatározásra adom a fejem.

A mindenki számára olyan nagyon kedves vizsgaidőszak első napján elkezdem írni a saját (rohadt jó érzés leírni) főző blogomat, a saját szórakoztatásomra.

Nincs ebben semmi varázslat. Már akinek…

Tartsatok velem!