Kladdkaka móka

Az elmúlt egy hetem nem volt túl eseménydús. A legizgalmasabb talán az volt benne, hogy a sok olvasástól egy kicsit bevérzett a szemem. Lassan azzal is tisztában leszek, hogy a 19. század nagy építészei pontosan mikor és hányszor mentek wc-re egy nap. Egy kis lazulás kellett. Olvasgattam a blogokat, böngészgettem, hátha találok valami tutit. Persze édességet. Még jó, hogy találtam.

Kladdkaka. Nyugodtan mosolyogjatok. Én is így tettem. Mint egy 6 éves kislány, aki zavarba jön a "kaka" kifejezéstől. Miután ezen túlestem, elolvastam mi ez egyáltalán. A kladdkaka ( még mindig vicces azé') egy svéd süti, a blogon azt írták, hogy "majdnem brownie". Nem kell bele csoki, viszont ragad. A fogadra, a kezedre, a szájpadlásodra. Elég izgi. Akkor jó, ha a külső réteg, idézem "papírréteg pergős", belül pedig szinte folyósragacsos. Két elkészítési módja van, én az első szerint sütöttem meg, mert úgy állítólag habosabb állagú lesz. Na, hát tényleg az lett.  

Kell hozzá:

 - 30 dkg akármilyen cukor

 - 15 dkg vaj

 - 2 tojás

 - 15 dkg liszt

 - 4-5 ek. jó minőségű cukrozatlan kakaópor

 - 1 tk. vanília kivonat ( vagy vaníliás cukor, vanília aroma, de szerintem a legeslegjobb vanília rúddal )

 - csipet só

Először is dobtam egy hátast a cukor mennyiségtől, úgyhogy feleztem mindent. Nem is vagyunk hatan. Meg hát a bűntudat..elég lesz ez.

Szóval megolvasztjuk a vajat, de figyeljetek rá, hogy ne tűzforróra. Soha. Bele a cukor és amikor az kezd olvadni a melegtől, jöhet bele a kakaópor. Ezt az egészet keverjük szépen el, csomómentesre. Ezután mehet hozzá a tojás, só, vanília és liszt. Én raktam hozzá egy kis sütőport is, hogy még légiesebb legyen, de ezt nem muszáj utánozni. Alapvetően a szódabikarbónát preferálom, de most nem volt itthon. 

Kész is, jól összedolgozzuk és mehet a kivajazott, kilisztezett tortaformába. 

175 fok, 25 perc. Több semmiféleképpen se legyen, mert kiszárad és oda a "ragacshatás". 

Megsült, kivettem, nézegettem. Elég uncsinak tűnt így. Villanykörte kigyúlt. Homlokra csapás. Karamellizált dió. Egy maréknyi diót 2-3 ek. cukorral beledobtam egy lábasba. Mikor a cukor megolvadt, szépen kiöntöttem sütőpapírra, hadd hűljön ki, aztán összetörtem őket. Veletek is megtörtént már, hogy reflexből feltöröltétek a csupasz ujjacskátokkal a lecseppent olvadt cukrot? Velem soha. De most igen. Tasli. 20 perc hűtőfürdő. Az elsősegélynyújtás után, megkoronázásként beborítottam egy jó adag házi tejszínhabbal és indulhatott az orbitális zaba. Már az ujjam sem fáj annyira. Viszont egy darabig azt hiszem nem fogok édeset kívánni.  

Mascarpone - nem csak tiramisuba

Karácsony óta a maradékokat használom fel. Így volt ez a paradicsom levesnél és a tonhalas szenyónál is. Én így élek tudatosan. Itt a tartósan elálló alapanyagokra gondolok. Nehogy abban a hitben éljetek, hogy a már-már elmászó húsikát becsületesen magamba tömöm. Mert azt azért nem.
Árvátlankodott a hűtőben egy doboz mascarpone és tök ciki, de a tiramisun kívül nem nagyon csináltam bármi mást belőle. Eddig. Na, de majd most. Úgyhogy a következő történt tegnap este. Szépen beütöttem a gugliba, hogy m a s c a  r p o n e. Elég vicces, tudom. Viszont rábukkantam egy szimpatikus receptre, amit ma ki is próbáltam. Kicsit ugyan változtattam rajta, de az is csupán vészhelyzetből adódóan történt.
A neve: mascarponés-diós cannoli. A cannolit ne keverjétek össze a cannellonival. Ez egy hajtogatott édes, diós tészta.
A tésztához: 7dkg vaj, 25 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 6 dkg liszt, 19 dkg darált dió, 1 cs van. cukor
A krémhez: 30 dkg mascarpone, 3 ek. brandy, 2 dkg cukor
Az egyetlen fontos dolog, hogy neki se álljon senki, ha nincs kéznél egy baromi jó habverő gép.
Először megolvasztjuk a vajat, hogy kihűljön időben. Aztán szépen összedolgozzuk a tojásfehérjét a porcukorral - nem kell habbá verni -, majd mehet hozzá a liszt és ezt kb. 5 perc alatt  habosítsuk olyanra, amilyenre csak tudjuk . Nem kell elkeseredni, ha nem lesznek nagy habocskák. Nekem sem voltak. Ha ez kész, óvatosan hozzácsurgatjuk a vajat, belekeverjük a diót és a van. cukrot. Első fázis kész, a massza mehet a hűtőbe 2 órára.
A töltelékhez a mascarpone-t a cukorral és a brandyvel megint csak habosítjuk. Bocsi, szeretem ezt a szót.
Azt hiszem, azon senki sem csodálkozik, ha azt mondom, hogy a piáról totálisan megfeledkeztem. Rakhattam volna bele brandy híján egy kis házi pálinkát vagy Apu "kedvencét", szarvasgomba pálinkát. De nem hiszem, hogy fel tudná dolgozni ezt a tényt. Így maradt a rum. Viszont ez így elég snassznak hatott, úgyhogy beáldoztam a dugiétcsokikészletemet. Igen, nekem ilyenem is van. Vészhelyzetre. Szóval megolvasztottam kb. 10 dkg-ot, minimális tejszínnel, gőz fölött. Ha már csoki és rum, akkor pici fahéj is. Arra azért kínosan ügyeltem, hogy ne tiramisu krémet kavarjak. Ja, mert a csokihoz pottyant kettő darab pocket coffee is. Tök véletlenül. Tényleg. Na, de nem lett tiramisus beütése. Egyáltalán.
Ezt a részt átugorva, ha benne van a brandy is, megint irány a hűtő.
Ha a 2 óra pihi letelt, melegítsük 180˙C-ra a sütőt. Vegyünk egy nagy tepsit, sütőpapíros kibélelés és próbáljunk meg 8-10 cm átmérőjű köröcskéket kreálni. Be a melegbe, szerintem 8-9 percnél több nem kell nekik. Az fontos, hogy nem szabad túl sütni a cannoli alapot, mert akkor csak törni lehet, hajlítani nem. Amikor már a szélük barna, kapjuk ki őket gyorsan. A következő lépés a legizgalmasabb, ami miatt az egésznek nekifogtam. A recept azt írja, hogy vegyünk egy vastag fakanalat. Nekünk nincs olyan nagyon vastag fakanalunk, helyette klopfolót használtam. Most hirtelen beugrott, hogy mekkora marha vagyok. Olyanunk viszont van, hogy sodrófa. Talán megkímélhettem volna a lábamat egy nagy ütközéstől. Na így tanul a hülye gyerek.
Tehát kivettük a sütőből a tepsit. Gyorsan fogjuk a köröket, óvatosan tekerjük a fakanál köré, húzzuk le és tegyük egy tálcára a kész "csöveket". (Csak arra készüljünk fel, hogy még forró mindegyik. Engem eléggé meglepett. Többször is.) Hagyjuk, hogy szépen kihűljenek és jöhet is a krém. Az már igazán nem nagy dolog. Én egy sütőzacsit használtam nyomózsáknak és csordultig töltöttem őket.

Elég csábítóan szemeznek velem a kis huncutok még most is. Azt hiszem meg is adom magam.
 

TutiTonhal

Ma elég rossz passzban ébredtem. Boldogsághormon kellett. Gyorsan. Ez nálam rögtön ki is merül valami finomságban, mert az evés bizony boldogít. Nem feltétlenül kell ahhoz két pofával zabizni a sok-sok csokit, szolídabban is lehet azt. Mondjuk kevés csokikával. Hehe. Nem. Csakis egészségesen. Bár az okosok is azt mondják, hogy a csokoládé egészséges, bizonyos keretek között persze, de mindegy. Ne is menjünk bele.

Ezt a reggelit az egész család nagyon bírja és igazán könnyű az elkészítése is. Gyakorlatilag azt pakolsz bele, amid van otthon. Az egyetlen fontos alapanyag hozzá a tonhal. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk ez alapdarabnak számít az itthoni készletben. Szóval bele egy tálba a tonhal(konzerv), olajjal együtt, konzerv nélkül. Aztán egy kis só, bors, citromfű, friss citromlé, apróra vágott vöröshagyma, egy kis erős fűszer. Itt nálunk ez egy speckó keveréket jelent, amit még Anyu szerzett be egy nyaralás alkalmával. Ha van olajbogyó, jöhet az is. Lazítónak egy kis natúr joghurt vagy tejföl. De tényleg csak kevés, nehogy kikukucskáljon a lényeg, pirítás közben. Aztán fogunk két szelet ( nálam magvas rozs)kenyeret. Az elsőt megpakoljuk rukkolával vagy bármilyen más salátával, rá egy jó adag tonhalkrém, sajt dögivel és erre az egészre a második szeletke kenyerecske. Teflonsütő, hevítés. Egy kis vaj, egyik oldal. 2 perc. Még egy kis vaj, másik oldal. 2 perc. Marha finom, marha boldog leszel tőle. Legalábbis éhes már biztos nem. 

A túró meg a gombóc

Úgy esett, hogy tetemes mennyiségű házi túró halmozódott fel a hűtőnkben. Nem volt más választásom, túrógombócot kellet belőle alkotnom. Ebben még az sem akadályozott meg, hogy a karácsonyi dínom-dánom után elvileg kizártam az étkezésemből a cukrot, fehér lisztet meg úgy egyébként azokat a kajákat, amiket úgy hívnak, hogy túrógombóc. A tejfölporcukor páros nem túl diétás. Na. Majd holnaptól nem eszem ilyeneket. Meg amúgy is. Tegnap nem vacsoráztam.
Ilyenkor mindig előkerül a polcról a nagymamám receptkönyve. Senki és semmi más nem jöhet szóba. Ez a tuti recept és kész. Hagyományos, egyszerű, nincs hozzá sem gyümölcs, sem karamell öntet. Viszont már a házi túró önmagában olyat üt, hogy egy darabig egy irányba megy az ember tőle.
Szóval akkor elő a túrót ( 75 dkg ), 3 tojást, pici sót, 1,5 evőkanálnyi zsírt. Ezeket szépen összedolgoztam, szigorúan kézzel. Egyrészt marha jó érzés, másrészt gyorsabb. Utána jött bele 3 ek. liszt és 2 ek. gríz. Ezekkel a mennyiségekkel persze lehet játszani. A lényeg, hogy ne legyen se túl tömény, sűrű, se túl laza, híg. Ez így most biztos sokkal világosabb, de érzi azt az ember, hogy mikor megfelelő az állaga a kapott masszának.
Mikor ez kész volt, mind a ketten pihentünk fél órát. Egyszer fordult elő eddig az évek során, hogy kihagytuk ezt a pihit. Egyikünknek sem tett jót.

Utolsó lépésként vizes kézzel gombócokat formáltam és belepottyantottam őket forrásban lévő, enyhén sós, picit olajos vízbe. Persze lehet száraz kézzel is, úgy azért sokkal érdekesebb. Eközben pirítottam egy jó adag zsemlemorzsát. Ebből majdnem baleset lett, de semmi gond, eloltottam. Itt megjegyezném, hogy a zsemlemorzsa gyorsan pirul. Még gyorsabban ég. Szénné. Miután feljöttek a víz tetejére a gombócok, még pár percig hagytam őket, hadd úszkáljanak. A gyors kikapkodás után beleforgattam őket a pirított zsemlemorzsába. Valamiért mindenhol ropogott a talpam alatt. Mármint a zsemlemorzsa. Nem is értem. Na mindegy.
Tálaláskor nem sajnáltam a tejfölt és a porcukrot. Erről beszéltem.
Megyek futni.

Ott tartottunk, hogy..

paradicsomleves. Tészta. Még szép, hogy betűtészta. De ez majd legközelebb.

Tésztahiány állt fenn, és mint elfoglalt egyetemista, ugyebár nincs időm boltba rohanni egy ilyen kis probléma miatt. Úgyhogy újítottam.

Répa, vöröshagyma, fokhagyma, bazsalikom. Sok bazsalikom. Friss. Szerintem ez a legfontosabb ennél az ételnél. Meg hát a paradicsom, nyilván. Apróra vágtam, bele egy fazékba. Olívaolajon megfuttattam az egészet, aztán kb. 10 percet pároltam fedő alatt. Utána jött a paradicsompüré ( ezt csak halkan teszem hozzá, jobb jó érett paradicsommal ) és alaplé. Na, ha már itt tartunk...a mi hűtőnkben soha nincs csak úgy alaplé, mint Jamienél vagy Gordon pajtinál, úgyhogy szégyen nem szégyen, leveskockát használtam. Ezt még hagytam 15 percig a gázon, majd jött a botturmix és adtam neki. Krémesebb lett, de szerintem úgy az igazi, ha csak durvára turmixolja az ember. Úgy izgalmasabb. Sokkal. Következett a fűszerezés, semmi extra, csak só, bors. Jó, nem tudtam megállni, hogy 2 csipetnyi cukrot ne szórjak bele, de tényleg muszáj volt, hiányzott belőle. Aztán vissza megint a gázra, hadd forrjon fel. Na és most jön az abrakadabra. 2 tojássárgájához 6 evőkanálnyi tejszín és egy pici balzsamecet. Ezt szépen összedolgoztam, bele a levesbe folyamatos kevergetés mellett, majd rögtön lehúztam a tűzről. 

Közben bedobtam a sütőbe 2 szelet rozskenyeret, edámi sajttal megpakolva ( parmezán híján ), egy kis olívaolajjal meglocsolva.

Azt kell, hogy mondjam, űberszuper lett. Nem nagyon tudtam abbahagyni.

Nem is hagytam.

Akkor belevágok?!

Ma reggel valami egészen különös érzéssel ébredtem.

Igen, bizony, kezdődik. Az. Senki sem szeretne tudomást venni róla, de mégis. Muszáj.

Kikászálódtam, meg volt a pisikávéfogmosás hármas, de még ezektől sem tértem észhez.

Valami kellett. Valami, amitől csak egy icipicit látom jobb színben a világot.

Így gondoltam, neki állok és megfőzöm az egyik kedvencemet, A paradicsomlevest. Végülis pari van, tejszín van, sajt – ha nem is parmezán -, de van. És ekkor jött az Isteni szikra.

Mint majdnemfrissdiplomásművészettörténész  (nem kell hangosan röhögni) szeretek főzni. Enni még jobban. Ez eddig stimt.

Írni is szeretek. Ebben van egy kis bibi. Nem nagyon volt rá példa 22 év alatt, de hát úgyis itt az új év, új kezdet. Egy szóval nagy elhatározásra adom a fejem.

A mindenki számára olyan nagyon kedves vizsgaidőszak első napján elkezdem írni a saját (rohadt jó érzés leírni) főző blogomat, a saját szórakoztatásomra.

Nincs ebben semmi varázslat. Már akinek…

Tartsatok velem!