2012/04/09
Jé!Indiai!
Rendhagyó poszt következik. Pár hete úgy esett, hogy nekem főztek. Pontosabban nekünk. Főzött. A világ legesleslegszebb új konyhájában. Nem mást, mint indiai vacsit tartottunk. Mind az öten bolondulunk ezekért az ízekért. Azt hiszem nem vagyunk vele egyedül. Sajnos egy pajtásnőnk ezen az estén kidőlt a sorból egy genya vírus miatt, így négyen lapátoltuk be azt a gigantikusan nagy mennyiséget, amit Kriszcsike elénk rakott. Volt vöröslencse leves, humusz, valamilyen sajtos krém, szárított pari, sali, bogyik, csirke, ami hasonlított a tikka masala-ra, de mégis más volt egy picit, volt mindenféle naan kenyér és tejbegríz indiasítva. Ez volt az i-re a pont. Innentől kezdve kigúvadt szemekkel ültünk és emésztettünk. Aztán jött a bónusz. A felejthetetlen dinós poharak. Így felejthetetlen marad ez az este is. Élvezzétek a képeket.:)
2012/04/05
Szakdoga? Nem. Inkább kaja.
Na újabb krízishelyzet. Szakdoga leadás, április 16, délután 4 óra. Úgyhogy gondoltam főzőcskézek egy picikét. Most miért? Enni kell. Szóval volt itthon egy kis túró meg cékla. Így lett belőle céklás túrókrém. Kicsit bizalmatlanul álltam a végeredményhez, de marha finom lett. A színek pedig plusz örömöt okoztak. A mostani hangulatomnak pont jót is tett . Mert a francia szecessziós ékszerek nem okoznak túlságosan nagy kielégülést napi 20 órában. Jó, csak 10. És igen. Még mindig unom ezt az egészet. És nem. Még mindig nem olvadok el a boldogságtól, attól függetlenül, hogy a "választott témám mennyire izgalmas". Mert van egy pont, amikor már nem az. Na de mindegy is. Most nem ez a lényeg. Ma beiktattam egy kis pihenést. Fodrász, napsütés, csak úgy lenni a városban. Aztán éhes lettem. Volt itthon egy marha nagy zacsi túró és 1 elég nagy darab cékla. Már olvastam valahol ezt a receptet és eljött az ideje, hogy ki is próbáljam. Nem mondanám, hogy túl nehéz volt.
Túrónéni ment bele egy tálba. Szemmértékre nagyjából fél kiló lehetett. Céklabácsit becsomagoltam alufóliába és bedobtam a jó meleg sütőbe, mondjuk 20 percre. Közben meghámoztam 2 almát és felkockáztam. Aztán amikor a cékla éppen, hogy nem égett meg (mázli), akkor ráreszeltem a túróra egy nagy lyukú reszelőn és hozzáadtam az almát is. Ja, de a céklát meg is hámoztam. Csak a félreértések elkerülése végett. Só, frissen őrölt bors, olívaolaj és torma. Ezt összekevertem és már meg is ettem. Egy részét. Mert ebből a fél kiló túróból egész Üllő jól lakna. 2 hétig.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)