Szakdoga? Nem. Inkább kaja.

Na újabb krízishelyzet. Szakdoga leadás, április 16, délután 4 óra. Úgyhogy gondoltam főzőcskézek egy picikét. Most miért? Enni kell. Szóval volt itthon egy kis túró meg cékla. Így lett belőle céklás túrókrém. Kicsit bizalmatlanul álltam a végeredményhez, de marha finom lett. A színek pedig plusz örömöt okoztak. A mostani hangulatomnak pont jót is tett . Mert a francia szecessziós ékszerek nem okoznak túlságosan nagy kielégülést napi 20 órában. Jó, csak 10. És igen. Még mindig unom ezt az egészet. És nem. Még mindig nem olvadok el a boldogságtól, attól függetlenül, hogy a "választott témám mennyire izgalmas". Mert van egy pont, amikor már nem az. Na de mindegy is. Most nem ez a lényeg. Ma beiktattam egy kis pihenést. Fodrász, napsütés, csak úgy lenni a városban. Aztán éhes lettem. Volt itthon egy marha nagy zacsi túró és 1 elég nagy darab cékla. Már olvastam valahol ezt a receptet és eljött az ideje, hogy ki is próbáljam. Nem mondanám, hogy túl nehéz volt.

Túrónéni ment bele egy tálba. Szemmértékre nagyjából fél kiló lehetett. Céklabácsit becsomagoltam alufóliába és bedobtam a jó meleg sütőbe, mondjuk 20 percre. Közben meghámoztam 2 almát és felkockáztam. Aztán amikor a cékla éppen, hogy nem égett meg (mázli), akkor ráreszeltem a túróra egy nagy lyukú reszelőn és hozzáadtam az almát is. Ja, de a céklát meg is hámoztam. Csak a félreértések elkerülése végett. Só, frissen őrölt bors, olívaolaj és torma. Ezt összekevertem és már meg is ettem. Egy részét. Mert ebből a fél kiló túróból egész Üllő jól lakna. 2 hétig.